Kincses-Sziget
legkedvesebb versek,idézetek és sok más kincsem
2016. július 18., hétfő
2013. február 25., hétfő
Több ezer delfin (videó)
Egy csapat kiránduló hajója mellett úsztak el a delfinek, több mint egy órán keresztül. Nézzétek meg, hogy ugrándoznak!Nem mindennapi látványban lehetett része néhány kirándulónak, akik San Diego közelében hajókáztak éppen, amikor egy hatalmas delfincsapatot pillantottak meg.
„Minden irányból jöttek, és ameddig csak elláttunk, mindenütt delfinek kerültek a szemünk elé – mondta a hajó kapitánya, Joe Dutra. – Sok mindent láttam már a tengeren, de ilyet még sosem!”
A delfinek általában kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak, előfordul, hogy 15-20 delfin halad együtt, de tudnak akár 200 egyedből álló delfincsapatokról is. A San Diego partjainál látott csapat azért volt különleges, mert a megfigyelők szerint 11 kilométer hosszan, 8 kilométer széles sávban úsztak együtt a tengeren, nagyjából százezren lehettek. Belegondolni is nehéz!
Hogy miért volt ennyi delfin egy rakáson, sajnos a kutatók sem tudják pontosan. A videó alatti hozzászólók egyike szerint mindegy is, de jó lett volna velük tartani...
„Minden irányból jöttek, és ameddig csak elláttunk, mindenütt delfinek kerültek a szemünk elé – mondta a hajó kapitánya, Joe Dutra. – Sok mindent láttam már a tengeren, de ilyet még sosem!”
A delfinek általában kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak, előfordul, hogy 15-20 delfin halad együtt, de tudnak akár 200 egyedből álló delfincsapatokról is. A San Diego partjainál látott csapat azért volt különleges, mert a megfigyelők szerint 11 kilométer hosszan, 8 kilométer széles sávban úsztak együtt a tengeren, nagyjából százezren lehettek. Belegondolni is nehéz!
Hogy miért volt ennyi delfin egy rakáson, sajnos a kutatók sem tudják pontosan. A videó alatti hozzászólók egyike szerint mindegy is, de jó lett volna velük tartani...
2013. február 19., kedd
Szabó lőrinc: Gyengeség
Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
Csak épp elkezdtem... Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta... És szólni kezdtem... És
egyszerre kiderült a tévedés:
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
még gonoszabb... Mi lelt? - förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
- Mi lelt? Már te is?... - és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: - Tévedés,
félreértettél... És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.
2013. február 13., szerda
Magna Cum Laude - Te légy most
Senki se zavar, karunkon nincsen vekker.
Csak mi és a tücskök együtt ciripelünk,
Míg mások keményen dolgoznak mi boldogan éhezünk.
Refr. 2x:
Csak te légy most karomban kincsem,
Aludj el nyugodtan, nincsen felhő most felettünk,
Mint gyermekek egymásba úgy szerettünk.
Csak a szél fésüli bozontos hajkoronánk,
De fentről valaki a Nap sugarait szórja ránk.
S a pitypangokról lefújt ejtőernyősök
Ők a mi katonáink, ó az igazi hősök!
Refr. 2x.
Guruljunk le patakparti víztükröt lesve,
A kis fahídon menjünk át halakat keresve.
Olcsó hippik vagyunk, még te is az lehetsz,
Ahogy hullnak a virágszirmok: szeretsz vagy nem szeretsz?
2013. február 9., szombat
2013. február 8., péntek
Gellért Oszkár - Szabadságos katona éjszakája
Hazajönni,
Az is jó,
Megfürönni,
Az is jó,
Csókra vágyva ölbe kapni,
Tiszta ágyba összecsapni,
Az is jó, az is jó.
Lopva kelni,
Az is jó,
Elviselni,
Az is jó,
Híves hajnalhasadásra
Készülődni távozásra,
Az is jó, az is jó.
Bétakarni,
Az is jó.
Jót akarni,
Az is jó.
Halkkal lépni, búcsut írni,
Összetépni, ott kinn sírni,
Az is jó, az is jó.
2013. február 6., szerda
Kassák Lajos - A békesség órái
Mégiscsak te vagy az akit kerestem
Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
nagyon nekem valónak érezlek.
Örülök beszéded ibolyakék dallamának
bár én inkább szótlan természetű vagyok.
De gondolom egyazon törzs hajtása
ez a két ág.
Boldogtalanabb lennél nélkülem
s én szegény árva lennék nélküled.
A négy fal között élünk
mint két örökzöld
egy cserépben.
Olykor beszáll hozzánk
egy csodálatos madár
s mi hallgatjuk
csodálatos énekét.
Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
nagyon nekem valónak érezlek.
Örülök beszéded ibolyakék dallamának
bár én inkább szótlan természetű vagyok.
De gondolom egyazon törzs hajtása
ez a két ág.
Boldogtalanabb lennél nélkülem
s én szegény árva lennék nélküled.
A négy fal között élünk
mint két örökzöld
egy cserépben.
Olykor beszáll hozzánk
egy csodálatos madár
s mi hallgatjuk
csodálatos énekét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



